A raklapos állványrendszerek széles választéka áll rendelkezésre; egyesek nagyobb tárolási sűrűséget biztosítanak, míg mások hatékony termékmozgatást és komissiózást tesznek lehetővé. A termék tárolási sűrűsége és a termék mozgása között fordított összefüggés áll fenn, ami azt eredményezi, hogy a nagyobb tárolási sűrűség lassabb termékmozgáshoz vezethet, és fordítva. Általában kétféle raklapos állványrendszert használnak, ahol a tárolási sűrűség az elsődleges, a behajtós és az áthajtós állvány.
Mivel a rakományokat egymás előtt tárolják, a behajtható raklapállványok a legalkalmasabbak az alacsony forgási sebességű, hasonló cikkszámú készletekhez és a teljes raklaprakomány kiválasztásához, mivel a rakományokhoz való hozzáférés korlátozott. Az utolsó rakományból először a rendszer hátuljára rakod be, az egymás utáni rakományok elé, így az első raklap az utolsó kimenő raklap (FILO), az utolsó raklap pedig az első kirakott raklap.
A raklapok behajtó állványokból történő be- vagy kirakodásához a kezelőnek be kell lépnie a tárolósávba, és a raklap hátsó oldalához kell hajtania a raklapok be- vagy kirakodásához. Ez a rendszer akkor a legjobb, ha a helytakarékosság a prioritás. Mivel az állványsorok között nincsenek folyosók, négyzetméterenként több raklap tárolható, mivel több hely jut a tárolásra, mint az utazófolyosókra.
A behajtható raklaptartókkal ellentétben az áthajtós állványoknak két be-/kirakodófolyosója van, amelyek mindkét oldalról elérhetők. Ez gyorsabb készletforgatást tesz lehetővé, mert a raklapok egyik oldaláról rakhatók be, és a másik oldalról rakhatók ki.
Az első be, első ki (FIFO) készletkezelés az áthajtós állványokkal lehetséges. A két folyosó miatt az áthajtós állványok több helyet igényelnek, mint a behajtós rendszer.